Tápiógyörgyei   Községi   Sport   Klub

 

Hírek

Felnőtt csapat

Ifjúsági   U 19

Vezetőség

A kezdetektől ...

Archívum

Linkek

 Térkép

 

 

 

 

NB III Mátra csoport 2004-05

 

Tápiógyörgye : Gyöngyöshalász

 

2 : 0

 

 

Nagy várakozás előzte meg az NB III-as bajnoki rajtot. az előjelek nem voltak kedvezőek, nem tudtunk az ideálisnak tartott kezdőcsapattal felállni. Bontovics Ferenc, Kiss Csaba, Nagy Zoltán sérülés miatt nem állhatott Lódi László edző rendelkezésére. Kiss András játéka is csak végveszély esetén kerülhetett szóba.

Az első félidő a várakozásoknak megfelelően alakult, nagy-nagy tapogatódzások után enyhe mezőnyfölénybe kerültünk. Bal oldali támadásainknak nem tudott a vendég védelem ellenállni, Fedor Ottó remek egyéni teljesítménye következtében három gólszerzési lehetőségünk volt, amit sikerült is kihagyni. Gyöngyöshalász ez idő alatt egyszer jutott el kapunkig, ám a kínálkozó lehetőséget kihagyták. (Hazai szemmel Farkas egyetlen védését láthattuk.)

A második félidőben erősödő rohamaink mellett egyre több alakalommal jutottunk el ellenfelünk kapujáig. Támadásaink átütő ereje egyre nagyobbnak tűnt, aminek egy idő után nem volt ellenszere. A 62 percben bal oldali szögletet követően Fehér Zsolt szerezte meg Tápiógyörgye első NB III-as gólját.

Ekkor már az történt, amit akartunk, sorra vezettük gólveszélyes támadásainkat. Ezek egyikében a kifutó kapus elütötte az oldalvonalnál csatárunkat, majd öt perc elteltével büntetőt reklamált a publikum, ám a síp ismét néma maradt. Fedor Mindkét szélen lerázta védőit, beadásaiból Kiss András hajszál híján fölé fejelt, (76. perc) majd fordulásból leadott lövésével beállította a végeredményt. (87. perc)

A mérkőzés nagy részét irányítva, helyzeteinket kis százalékban kihasználva megérdemelt győzelmet arattuk.

 

 

 

Tápiógyörgyei Községi Sport Klub