NB III Alföld csoport
2005-2006
Tápiógyörgye - Túrkeve
0
- 0
Tápiógyörgye: 400 néző Játékvezető:
Hegedűs Zsolt
Tápiógyörgye: Ulviczki, Csató, Tóth,
Kiss Cs, Kiss A, Serucza, Collins, Gömöri, (Túróczi) Miskolczi, Mohácsi, (Bende)
Bese
Túrkeve: Kiss, Bálint, Rónyai,
Debreczeni I, S.Nagy, Kni, Sólyom, Kun, Debreczeni D, Varga, Lovas, (Kormos)
Nem
látott gólt a szép számú közönség. Vendégeink közelebb álltak a góllövéshez, de
a Csató irányította védelem rendre jól zárt, vagy Ulviczki remekelt. Hogy kapott
gól nélkül megúsztuk a mérkőzést, ehhez Túrkeve csatárai is hozzátették a maguk
nem szerencsés megmozdulásait.
A mi támadó játékunkat jellemzi:
sajnos ki sem derült, hogy Kiss kapus egyáltalán meg tudja e fogni a labdát, a
legveszélyesebb helyzetet egy hazaadás jelentette.
A
labda a mérkőzés szinte egésze alatt a középpályán volt látható, ahol is
időnként tetszetős passzokkal jelezték a csapatok, próbálják szórakoztatni a
lelkes nézőket. A támadások befejezésénél azonban nem arattak osztatlan sikert.
A kedélyeket Varga László kiállítása
kavarta fel egy kicsit, de egyértelmű tettét, amivel megütötte ellenfelét, nem
lehetett vitetni. A szép számmal idelátogató vendégszurkolók is csupán
megszokásból, kötelességtudatból zsörtölődtek.
A bágyadt őszi napsütéshez hasonló,
közepes színvonalú mérkőzésen nem szakadt meg senki a góllövésben, így igazságos
a döntetlen.

U 19 Tápiógyörgye - Túrkeve
0 - 0
Óriási
meglepetés a hazai döntetlen. A szerény tudásúnak nem mondható vendégcsapat 10 -
15 percig tartotta a középpályán a tempót, addig tudta felvenni támadóinkat.
Józsa László fiai mindent megmutattak, amit edzésen gyakoroltak. Egymást
követték a formás támadások, amelyeknek nagy részét be is fejeztünk.
A mai játéknapon azonban elátkozott
volt a csapatunk. Bajnokságot lehet nyerni annyi gólhelyzettel, amit mind egy
szálig sikerült is kihagyni. Hiányzott a koncentrálás, s elszórakoztuk a
lehetőségeket.
Igaz ugyan, hogy a támadó alakzatunk
nagy része a felnőtt csapatban játszott, Jónás - Gál Páros játéka pedig nem
tudta pótolni a Miskolczi, Szabó, Gömöri, Túróczi négyest.
Ez a sikertelenség viszont
arra jó, hogy figyelmeztessen mindenkit, két hét múlva rangadó lesz hazai
pályán.


|