Tápiógyörgyei   Községi   Sport   Klub

 

Hírek

Felnőtt csapat

Ifjúsági   U 19

Vezetőség

A kezdetektől ...

Archívum

Linkek

 Térkép

 

 

 

 

 

Lódi László edző értékelése

 

A csapat maximálisan teljesítette a célkitűzést. Harmadik legtöbb gólt szereztük és a második legkevesebbet kaptuk, pedig tavasszal, a szezon közepén gondjaink voltak (sérülések, fegyelmezetlenségek, sárga - piros lapok). Ennek ellenére úrrá tudtunk lenni a helyzeten. A csapat hozzáállása, közönséghez való viszonya jó. Szakmailag, a sok sérülés miatt, keveset léptünk előre, talán abban, hogy jó pár fiatal (Boros Zoltán, Jónás Roland, Unyi Zoltán, Varró Péter) szerepet kapott.

Általában elégedettek lehetünk, úgy gondolom, hogy a szépszámú közönséget ki tudtuk elégíteni. Nagyon sokat segítettek idegenben, otthon. A szurkolók mellett köszönet a vezetőknek, hogy nagyszerű lehetőséget biztosítottak.

Hajnal József

 

   

 

Józsa László edző, ifjúsági csapat

 

Nagyszerű körülmények között 2002 nyarán kezdtük el a munkát. Az elvégzett nyári munka meghozta a gyümölcsét, biztató játékot és eredményességet. Az ősz folyamán, az iskola kezdetével az eredmények lassan elmaradtak. Problémát okozott a bajnokság folyamán, hogy négy mérkőzésen nem tudtunk kiállni, a felnőtt csapatot súlytó sérülési hullám, betegségek miatt. Biztató a jövőre nézve, hogy nem csak e miatt, szerephez jutott néhány játékos a felnőttek között.

A cél továbbra is az, hogy minél több játékost nevelni, képezni. A körülmények, és a vezetők gondoskodása az utánpótlásról példaértékű, amiért köszönettel tartozunk nekik.

Megköszönve szurkolóink lelkes kitartó szurkolását, azzal a reménnyel várjuk az új bajnokságot, hogy csapataink továbbra is meghatározó tényezői lesznek a Pest megyei I. osztályú bajnokságnak.

Hajnal József

 

 

Tápiógyörgyei Községi Sport Klub